AZ ISZLÁM:
A KÖNNYEBBSÉGET HOZÓ VALLÁS
".. Allah könnyebbséget akar néktek, nem pedig nehézséget
(Korán, 2:185)
|
BEVEZETÉS
Az a vallás, amely leginkább megfelel az ember természetének az Iszlám, ezért adta Isten ezt nekünk. Isten szándékosan tette a vallást olyanná, hogy mindenkinek könnyû legyen eszerint élni. A lényeg az, hogy Isten megelégedettségét kell keresni mindig, és sorsunkat Isten kezébe kell helyezni, mert végtelen kegyelmével úgyis Õ határozza meg a sorsunkat.
Isten mindent valamilyen célból teremtett meg: Õ a hatalom birtokosa. Bízzunk Istenben, aki minden teremtmény tulajdonosa, Õ az, aki ellenõriz mindent, ami történik. Ez azt jelenti, hogy az embernek felesleges aggódnia, félnie, mert Isten mindent jobban tud. Isten parancsai az emberek javát szolgálják, és betartásuk nem okoz különösebb nehézséget.
Isten a Koránban kijelenti, hogy a vallás könnyû, és hogy Õ fogja könnyûvé tenni a dolgokat azoknak, akik ezt a vallást követik.
Prófétánk, (Isten áldása és béke legyen vele), a vallás követésére hív bennünket, és arra, hogy mondjuk: A vallás könnyebbség (Sahih Bukhari).
Prófétánk (Isten áldása és béke legyen vele) mindig azt tanácsolta az õt körülvevõ muszlimoknak, hogy a vallást úgy gyakorolják, hogy az a lehetõ legegyszerûbb legyen. Ezért azok az igazhívõ muszlimok, akik engedelmeskednek ennek a parancsnak, nem állítják be a könnyû dolgokat nehéznek, tengernyi szenvedést okozva ezzel. A Próféta (Isten áldása és béke legyen vele) ezzel kapcsolatos egyik mondása a következõ:
Tedd a dolgokat könnyûvé az emberek számára, s nem pedig nehezebbé, és tedd õket nyugodttá kedvességgel, és ne szegülj ellent nekik. (Sahih Bukhari) Prófétánk (Isten áldása és béke legyen vele) azt mond ta, hogy könnyû Isten vallása szerint élni, s errõl lesz szó ebben a könyvben. Az Iszlám olyan életmódot mutat be, amely az ember természetének legjobban megfelel, amelynek betartása kényelmes, s amelynek erkölcse szerint élve az ember megtalálja az igazi boldogságot. Ha valaki a Koránban tanított erkölcs szerint éli az életét, ez a legjobb életforma, amit csak élhet.
|
Hiç yorum yok:
Yorum Gönder